Túl vagyok az első tanítási héten, az első kisebb kiboruláson, és még oly sok minden máson.
Ezen a héten voltam igazi "pirospoharas" szülinapi bulin (Ella, mégegyszer: isten éltessen!), szenvedtem biciklibalesetet, spanyol ábécét reppeltem, dühöngtem, voltam afrikai tánc-órán, féltem, nevettem, kétségbe estem és próbáltam élvezni az itteni "új" életem. Nem mindig sikerül. 
  Mikor úgy érzed, hogy te vagy a legrosszabb, a legostobább, a legértetlenebb - mert egy egyszerű, tananyaggal kapcsolatos kérdést nem értesz - akkor azért kicsit elgondolkozol azon, hogy biztos jó helyen vagy-e, tényleg megérdemelted-e az ösztöndíjat, s egyáltalán, képes leszel-e teljesíteni, megfelelni a követelményeknek, és neadjisten még szocializálódni is... 
  Annyi minden kavarog a fejemben - aminek legalább a felét nem írhatom le, hogy ne keltsem rossz hírét senkinek s semminek - hogy nem tudok választani közülök. Miről írjak? Hogy a spanyoltanár úgy tanít, hogy simán kihagy betűket az abc-ből? Hogy az UWC iskolák úgy hirdetik magukat, mint akik "felkészültek az angolul kevésbé beszélő diákok fogadására is" - mert ez így, ebben a formában nem igaz, a tanároktól semmiféle felzárkoztatást nem tudsz igényelni. Esetleg az, hogy az osztályfőnököm az a tipikus "értem a problémád, de nem tudok vele mit kezdeni"?Vagy az is kedves, mikor szólsz a konyhán, hogy vegetáriánus vagy - erre ott figyel a csirke a tányérodon...
Sajnálom, de most túl dühös vagyok (magamra), ahhoz hogy fel tudjam sorolni ennek a hétnek a pozitívumait is, mert most nem látok semmi ehhez hasonlót. 
  De, talán mégis: allárgiás vagyok valamire, ezaz. :)