Igen, pár napig újra ithon! 

Három hetet töltöttem Norvégiában, az ottani UWC iskolában, egy angol gyorstalpalón.
Élménydús volt, bár arra sajnos rá kellett jöjjek, hogy Norvégia nekem túlontúl nyugodt. 
Gyönyörű hely, csodálatos emberek - röviden talán így lehetne összefoglalni. Minden percét rettentően élveztem (még azt is, mikor annyira zuhogott az eső, hogy semmit sem tudtunk csinálni), hatalmas élmény volt nekem ez a kis idő külföldön. 

Persze nem ment minden tökéletesen, az angolommal voltak KISEBB gondok, khm.. :D De ezen is javítottam valamennyit, Nathalia - a Costa Rica-i lány - meg is jegyezte, hogy három hét eltetltével már majdnem tud is velem beszélgetni fordítóprogram nélkül...
A társaság nagyon változatos volt, volt köztünk norvég, román, egyiptomi, eritri, arab, latin-amerikai, lengyel, szlovák, madagaszkári, argentin, etióp... Mind mid csodálatos emberek, néhányan ráadásul elég különleges szituációkban. Mivel a norvég iskolát a vöröskeszt is támogatja, sok olyan fiatalnak is megadatik az itt tanulás lehetősége, akinek valamilyen balesete volt, vagy testi hibával született. (Néha kicsit degradáló is, hogy a műlábú srác jobban fut nálad, de hát ez ilyen.) 
A program nagyjából hasonló volt mindennap, délelőttönként "lazább" angolórák, délután különböző foglalkozások, pl foci, jóga, vetélkedők, csapatjátékok.

A legjobban nem is a beszédtől, hanem a repüléstől féltem, mert utazós betegségem van, de szerencsére nem volt olyan rossz mint vártam. A bergeni reptér ráadásul az egyik kedvenc helyemmé vált, miután több mint 14 (igen, tizennégy) órát vártunk arra, hogy mindenki megérkezzen... Ezen kívül talán csak az volt nagyon rossz számomra, hogy soha, egyetlenegy percre sem lehettem egyedül. 

Rengeteg élménnyel gazdagodtam, de néhány dolgot még mindig próbálok elraktározni az agyam "megértő" polcára. Például miért mondja azt valaki, hogy szeretne örökké élni, miközben nincs meg a fél karja, és a lábai sem épek? Hihetelen dolgokat meséltek nekem ezek a srácok, az egyik fiú - Melvin - például azért van kerekesszékben, mert El Salvadorban, egy utcai lövöldözés során meghalt három barátja, őt pedig meglőtték és lebénult. És mégis boldog, és borzasztóan erős, sokkal erősebb nálam. Mindenkinél.

Az abszolút kedvencem pedig, az, mikor meg kell értetni velük azt, hogy te magyar cigány vagy. Vagy fogalmuk sincs róla, hogy kik a cigányok, vagy visszakérdeznek, hogy akkor te most nem is magyar vagy?

Ráadásul nemcsak, angolul, hanem egy icipicit spanyolul is megtanultam (számokat és néhány szót), mivel általában a latinokkal töltöttem az időm, nagyon szép nyelv. 

És már csak 8 nap és utazom Amszterdamba, nagyon izgalmas. :)


Szóval goodbye, adíos, viszlát